Kosár
0
0 Ft
A karácsonyi süti
Épp hajnalodott, amikor több millió hópehely jelent meg, megtekinteni a pirkadatkor még szundikáló várost. A lassan földet érő pihék puha takaróként fedték be a házakat, és a sűrű hóáradat mintha csak egy végtelen függönnyel próbálta volna elrejteni a tájat. Az utcalámpák is aludtak, nem volt kedvük világítani. A pihenés mindenkinek jár – gondolhatták magukban.
A sötétben csak a kavargó jeges szél járt táncot a friss hóbuckákkal. Jól megtáncoltatta a kupacokat, majd tréfából otthagyva őket a házak ajtajai előtt kecsesen tovalibbent a templom díszes tornya felé.
A templom színes cserepekkel fedett hegyes tornya tekintélyt parancsolóan magasodott a város fölé. Az ódon torony hat harangnak és egy apró, pelyhes őszapónak adott otthont. A kis madár épp egy fagerendán szundikált.
Egyszer csak a fagyos téli szél besurrant a torony harangjai közzé, és lesodorta a picinyke madarat a gerendáról. A kis tollgombóc zuhanás közben riadt fel édes álmából. Az esést egy nagy koppanás szakította félbe: ráesett az egyik harangra. A harang megkondult. Ezt követően a kis madár tovább zuhant, majd szerencséjére egy puha zsákon landolt, amely a földön hevert. Szegény őszapócska! Kis testének minden porcikája fájt, ijedtében egy ideig még mozdulni sem mert.
A madárka elmélázva bámulta a harangokat, majd nagyot sóhajtva arra gondolt, milyen jó lenne most valami finom reggeli. De ki az, akihez ilyen kora hajnali órában be lehetne kopogtatni némi elemózsiáért? Hiszen ilyenkor még mindenki alszik! – gondolta.
A város minden egyes szundikáló lakója lelkesen várta karácsonyt. Egy valaki volt csupán, aki kevésbé várta ezt az ünnepet. Pocok Péter ébren feküdt. Nem jött álom a szemére. Izgatott volt és türelmetlen. Takarója lecsúszni készült ágyáról, erre azonnal felhorkant. Micsoda hideg éjszaka – gondolta Péter dideregve. Magára húzta csöppnyi dunnáját, de olyannyira, hogy apró orra is alig látszódott ki alóla.
Ekkor hirtelen zajra lett figyelmes. Kinn a faágak fáradtan hintáztak a szélben, és megkopogtatták a szoba méretes ablakát. Mintha valaki járna odakinn! – gondolta magában. A hold sejtelmes fénye a szoba falára vetette a szélben lengő faágak sötét árnyékát. Hirtelen a templom egyik harangja is ijesztően nagyot kongott. Ki kongatja ilyenkor a harangokat? morfondírozott magában Péter. Ekkor kibújt az ágyából, és az ablakhoz osont.